MIT campus

More
14 years 9 months ago #688 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic Re:MIT campus
-"Én tudok a házatokról és a katonai hagyományaitokról. Tisztelem is ?ket, de az én házam másféle hagyományokat követ. A vadhajtások persze eljutnak olyan irányokig, mint a luciferanizmus, a sátánizmus vagy a demonolatria. Akik megmaradnak az eredeti úton és nem a látvány hatására alapoznak, azokból talán még lehet is valami. A Faustus ház is hasonló hagyományokat KELLENE kövessen, mint a ti házatok, csak a mágusok ezt kicsit máshogy kellene tegyék. Tisztában vagyok azzal is, hogy a Faustus házból néhányan sötétebb tanok felé fordulnak, ha eredményt érnek el velük, hát tegyék. Bár figyelmeztetni szoktam az ilyen botor lelkeket, hogy ha olyasmire támaszkodnak, ami a fejükre n?het egyszer, az nem egészséges. Én viszont mindenesetre tanultam még, hogy hogyan lehet id?vel összehangolódni a háttérzajjal és azt el?nyünkre fölhasználni. Hozzá kell tenni, hogy a mágia kiegyensúlyozottságot kíván és ennek az egyensúlynak a megbontása önmagunkra és másokra is veszélyes." magyaráz, közben a keze úgy köpenyest?l a válladra került, így vezet el néhány közeli fotelig. Ez akkor tudatosodik benned, amikor kicsit váratlanul belesüppedsz a saját fotelodba. "Ennek az egyik formája az asztrális háttérzaj. Ezt kihasználni... Nos anélkül, hogy a bels? egyensúlyunkat megbontanánk, nem lehet. Így maga a háttérzaj lesz hatással ránk, mert így akarjuk. Cserébe nem zavar minket, hanem er?sít. Régi és ismert technika, de veszélyes is. Kötélidegzet és nagy alázat kell hozzá és persze az, hogy az ember legalább önmagával ?szinte legyen. Így hosszas megtisztulással visszanyerhet? az amit leromboltunk egy pillanatnyi el?nyért. Amit nyerünk az kardként vágja az ellent, de pallosként sújt vissza. Ez lehet a magyarázata ezeknek a dolgoknak. Az már mellékes, hogy a hülye amerikai szokásokra hivatkoznak-e közben, vagy semmire. Bármi is legyen a helyzet, lehet hogy ideje lesz nekem is körülnéznem a házamban és csizmával rugdosni helyre azt a bizonyos kibillent egyensúlyt. Amennyiben csak perverz disznók annyiban meg mindenképp megérdemlik."

-"A kedves nyomozóhölgy pedig megemlíthette volna, hogy személyes indíttatások vezérlik. Akkor talán nem teremtem le annyira. Node elmagyaráznál egyet-mást err?l a brainlock-dologról, kollegina? Nameg elmondhatnád azt is, hogy ki ez az Azumi, aki miatt ennyire aggódsz. Ne tagadd, nem leplezed az aurád és ez nekünk messzir?l ragyog."

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
14 years 9 months ago #689 by TheElf
Replied by TheElf on topic Re:MIT campus
- Hmmm. Azt hiszem el fogok késni a találkozóról, mert ez egy hosszabb történet.

- Részben titok, részben nem. Mint oly sok más technológia ez is nyilvános a potenciális vev?k el?l, titkos a nyilvánosság el?l, mert nem jó PR ha megjelenik. A hagyományos personafix BTL és pszichotropikus fekete jég technológia nem elég arra, hogy egy gyilkost a [i:1cjpnv5x]gyilkolástól[/i:1cjpnv5x] távolítson el, ha pedig a kést?l tartja távol a kondicionálás a célszemélyt, akkor az nem tudja a steakjét sem felvágni. A Renraku mérnöki megoldást keresett és talált a problémára. És remek lehet?séget arra, hogy a fels?vezet?k leányait távol tartsák a férfiaktól... Persze csak a házasságon kívüli kapcsolatoktól.

- Némi rettegés, pánik is lehet a reakció, innen pedig könny? a helyére tenni a pletykákat. A tiszta pánik reakció pedig komoly probléma lenne. Bizonyára érti miért.

- Az asztrális háttérzaj kihasználását tudom, de a következményekkel is tisztában vagyok. Csakhogy akad egy másik elmélet is ezekkel kapcsolatban, amivel már találkoztam a munkám során. Az asztrális háttérzaj ugyanis az által er?síti a mágiát, hogy [i:1cjpnv5x]közelebb hoz egyes metasíkokat[/i:1cjpnv5x], így olyan lényeket szabadíthat ránk, amikre nem vagyunk felkészülve.

- A háttérzaj er?sítése pedig er?sítheti a problémát. Ezt Chicago kapcsán is láttuk.[i:1cjpnv5x] És elég pár furcsa minta a statisztikákban[/i:1cjpnv5x] a háttérzaj mellet, máris sokkal komolyabban KELL venni minden nyomozást, az ilyen apróbb szexuális b?nök kapcsán is. És az utóbbi id?ben azt mondják történt pár furcsa haláleset, nem csoda, hogy a rend?rök harapnak.

- De azt hiszem ideje meglátogatni a büfét, hacsak nem ön írta a levelet amit mutattam.

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
14 years 9 months ago #690 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic Re:MIT campus
-"Hmm... Értem. Mondjuk érthet?. Bár ha lányom volna nem cselekednék így. Ha mint befektetésre, úgy tekintek a dologra, akkor jobban megtérül, ha akarater?b?l és becsületb?l tartóztatja meg magát. Viszont ilyet fels?vezet? létemre sem kérnék. Esetleg olyankor figyelmeztetném arra, hogy tévúton jár, amikor tényleg így van. Meglehet, hogy nem látna olyan tisztán, mint én látok. Magyarán megértem és elfogadom, mert nincs beleszólásom abba, hogy ki hogyan tekint a családjára és hogyan bánik vele, de elítélem. Inkább ennek a háttérzajától kellene rettegni, hisz ez tényleg végzetesen fölborítja valaki bels? egyensúlyát. Nem ismered véletlenül a pontos módszert ahogyan ezt létrehozzák?"

-"Az asztrális háttérzaj tényleg közelebb hoz bizonyos dolgokat. Olyan dolgokat, amik az adott háttérzajhoz köthet?k. Kétlem, hogy a Vatikánban vagy bármelyik templomban rovarszellemekt?l kellene tartani. Az ezt okozó dolognak viszont vagy pillanatnyinak és nagyon er?snek kell lennie vagy hosszan tartónak. Képzelheted, hogy mekkora van a Faustus házban és vajon mit hozhat közel..."

-"Megjártad Chicagot? Részben gratulálok, részben pedig nem. Botor dolog volt az a töltet, de valószín?leg akkor nem rajtad múlt. Itt viszont nem kell ett?l tartanod. Én magam is er?teljesen ügyelek arra, hogy ilyen teremtmények még véletlenül se kerülhessenek az egyetem közelébe. Erre külön csapatokat is fönntartunk és ha én találok egy olyan tanulót vagy bárkit, akit ezen kapok, kérdés nélkül végzek vele. Aki egyszer belekóstol az nem fogja abbahagyni. A hatalom és a saját magunkon való felülemelkedés, a GYORS felülemelkedés ígérete könnyen megigéz és egy életre megbéklyóz bárkit. Ezt nem t?röm. Ha ismered az eredeti Faust történetet, vagy az újabb földolgozást Doctor Faustus címmel, akkor tudod, hogy mir?l van szó. Ilyen üzletet nem engedek megkötni."

-"Ezekkel az "apró" szexuális b?nökkel kapcsolatban nyugodtan informálhatsz engem is, szívesen körülnézek a dolog miatt bármikor. Pláne ha azt föltételezed, hogy valaki szándékosan ezt er?síti."

-"Majd meglátogatjuk együtt azt a büfét. Nem kell félni, nem szalad az el. F?leg hogyha írnál egy levelet az illet?nek, hogy egy kicsit késni fogsz. Biztosan nem olyan sürg?s a dolga, ha meg mégis, akkor én magam fogom el?keresni, mert nekem is beszédem van vele."

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
14 years 9 months ago #691 by TheElf
Replied by TheElf on topic Re:MIT campus
Megírom a levelet a késésr?l (jelezve, hogy az egyik prof feltartott). Majd az igazi Severin felé:

- Nem sokat tudok a Brainlock pontos m?ködésér?l, és bizony én is elítélem a módszert. Tulajdonképpen ennek is köszönhet? az aggódásom. De ?szintén szólva, egy kicsit visszatérnék a lányok rémisztgetésére, mert az egy kicsit cifrább történet.

- Egy elt?nt diák történetével rémisztgetni a lányokat nem túl szép dolog. Ahogy hallottam a Knight Errant, a Lone Star és az FBI is felsült a nyomozással... Érdekl?dtem volna, de a Knight Errantos nyomozó meghalt. És a magam részér?l nem veszem be az öngyilkosságos storyt, de nem is az én dolgom, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Mindenesetre mágikus ügyben kutakodni mágikus fedezet nélkül öngyilkosság.

- Ellenben mágikus ügyben a megismerés nélkül csapást mérni is butaság, ezért is fontos a megismerés. Tévedés azt hinni, hogy a mágia megismerése csak a mágusokra tartozna.

- De mint mondtam, nem az én dolgom, hogy beleártsam magam akár ebbe az ügybe, akár keresgéljek bizonyos térbeli mintákkal kapcsolatos magyarázatot. Amíg nincs olyan mágikus veszélyforrás ami ellen a sereg bevetésre küld, nem az én dolgom. A kíváncsiság, a veterán tapasztalata okán való kutakodás pedig nem lenne szerencsés... Bizonyára a Taumaturgia tanszék nem szívesen látná ha ilyesmibe kontárkodnék bele a saját szakállamra.

Elmosolyodom

- Az pedig meglepne, ha a taumaturgia tanszék be akarna vonni a kérdések tisztázásába. Pedig el tudom képzelni, hogy egy humanoid drone, mana érzékeny kamerával felderítési információkat gy?jt... Chicago kapcsán megtanultuk, hogy az ilyesmi többet ér mint egy atombomba.

- Így aztán célszer? volt, hogy keressek más olyan dolgot amit meg lehetne próbálni felderíteni, akár ilyen eszközök tesztelése kapcsán. De azt kell mondjam, az ügy amibe belefutottam kicsit megrémít.

Megmutatom neki a furcsa halálesetekr?l a statisztikát. A lemészárolt mágikus társaságot, stb.

-Ha a statisztika sokszor "párkapcsolatra" utal, akkor egy ilyen lénynek kedvez a háttérzaj? Kicsit más meglátásba kerül pár tréfa, ha éppen erre is gondol az ember. De úgy gondolom ez is túln? a mérnökökön, így célszer?bb lenne a taumaturgia tanszékkel közösen vizsgálni "törvényszéki taumaturgia" eseteit a droneokkal...

Hagyom nyitva a felvetést meghívásra, de jelezve jelenleg sem a &quot;titkolt ügy&quot; a f? célpont, hanem más. De &quot;még kisebbet keresek&quot; <!-- s:) --><img src="{SMILIES_PATH}/smiley.gif" alt=":)" title="Smiley" /><!-- s:) -->

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
14 years 9 months ago #692 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic Re:MIT campus
-&quot;Rendben, akkor a brailockot hajlandó vagyok félretolni. El?bb térjünk ki az el?rébb rangsorolt aggodalmakra.&quot;

-&quot;Elt?nt diák? Herr Gilman, ha nem tévedek. Abban az ügyben magam is érdekelt vagyok, de más oknál fogva. Igen a cégek fölsorolása kronológiailag is helyes, mert ilyen sorrendben mondtak csütörtököt. Ebben a fölsorolásban én vagyok a sereghajtó. Ezért jöttem el Bonnból és még én sem találtam semmit. Aki megfejti, az gyakorlatilag forradalmasíthatja a mágiatudományt. Szerencsére még id?ben szimatot fogtam. Ha kiderül, hogy Herr Gilman sikeresen teleportált, spatiálisan vagy temporálisan, akkor vagy ? vagy ha nem kerül élve el? akkor az aki megtalálta, komoly elismerésre számíthat. Amennyiben betonpapucsokkal a lábán eteti a halakat... Nos annyiban a hatóságoktól lehet komoly pénzbeli elismerésre számítani. Bizony megéri megfejteni Gilman titkát.&quot;

-&quot;Én viszont kénytelen vagyok bevenni az öngyilkosság sztorit. Tökéletesen úgy nézett ki, mint az öngyilkosság, bár nekem mást pendít meg a dolog. F?leg, hogy a tükördarab amivel elkövette, teljesen tiszta volt, míg a környezet csupa vér. Szinte úszott minden. Biztos, hogy utólag tették oda. Nem csodálkoznék, ha valaki olyasvalaki, aki [i:2n23gm1u]pont úgy nézett ki mint az áldozat[/i:2n23gm1u]. Ha érted, mire célzok, kedves kollegina. Nekem mint régi motorosnak, még mond valamit a doppelgänger. Ez a bizonyos dolog önmagunk tökéletes mása és valamiért a halál el?hírnöke. A pontos miértért az Ízisz házat kellene kérdezni, ha mással is tör?dnének, mint a n?iességükkel. Eredetileg Egyiptomba nyúlik vissza a dolog, ahol a lélek öt részb?l tev?dött össze, az egyik ilyen a ka lélek, ami az illet? tökéletes mása. Ez az illet? életereje. Amikor ez elhagyja a testet, akkor az illet? meghal. Ezután nyilvánvaló, hogyha valaki meglátja a saját lelkét a testen kívül, miért lehet bizonyos a halálában. Innen ered a doppelgänger, nekem pedig mint gyerekmeséknek nevezett horrortörténeteken és -legendákon nevelkedett régi motorosnak els?re ez jutott az eszembe. A baj az ilyenekkel, hogy ugyanazt tudják, ugyanazt érzik, ugyanúgy viselkednek, mint az illet?, hisz annak az esszenciáját jelentik a történetek szerint. Kíváncsi vagyok, hogy mi történik ha valaki kivégzi saját alakmását. Node ez akkor lesz majd érdekes, ha bebizonyítom, hogy egy ilyen állt mögötte. Az asztrális lenyomatok teljes hiánya ugyanis erre utal. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a nyomozó miért tört össze MINDEN tükröt, amikor egyetlen egyet is elég lett volna, ha csak öngyilkosságra készült.&quot;

-&quot;Örülök, hogy ennyire érdekl?dsz a mágia iránt. Ha gondolod és még id?d is engedi, bejöhetsz egy-két ilyen kurzusra. Természetesen tisztán az elméletiekre, gyakorlatból ugyanis meg kellene buktassalak.&quot; ehhez még nevet is egy kicsit, a pocsék poénon, szerencsére érz?dik, hogy nem sértésnek szánja. &quot;Ha találkoznál az én drága Minámmal, nehogy megemlítsd ezt a beszélgetést. Még a végén megtapasztalnád, hogy milyen a banshee nagyon közelr?l. Kicsit féltékeny szegény.&quot; ehhez meg a széles mosoly mellé még kacsint is. Ezután nem csodálod, hogy Mina [aki valószín?leg a felesége] féltékeny.

-&quot;A Tanszéknek ehhez semmi köze. Nyugodtan megpróbálhatsz belekontárkodni, maximum mosolyognak majd. Ha túlságosan belekontárkodsz akkor pedig sajnálni fognak amikor a darabjaidat kell összesöpörni. Ellenben ha mágikus természet? a dolog és ezzel kapcsolatosak azok a bizonyos térbeli minták, én kimondottan szívesen veszem, ha a segítségem kéred, Tanszék ide vagy oda. Meglehet, hogy azok a minták a kulcsot jelentik ahhoz a zárhoz amit egy ideje hiába próbálok feltörni. Ha közösen nyitjuk ki, te is kapsz bel?le. De nem szeretném ha valami keleti cégnél kötne ki.&quot;

-&quot;A manaérzékeny kameráddal kapcsolatban még tudunk is segíteni talán, ha az minden vágyad. Ha ez segít az el?meneteledben akkor két légy egy csapásra.&quot; ehhez is kacsint egyet egy mosoly kíséretében. Ha nem ilyen témáról folyna a beszélgetés és Severin nem volna házas, akkor még az is megfordulna a fejedben, hogy talán megtetszettél az öreg Keisingernek.

-&quot;A statisztikáid nekem csak egy dolgot mondanak. Az adott dolog ami elkövette ezt a mészárlást, fél a mágusoktól. Igyekszik gyorsan megszabadulni t?lük, miel?tt azok gyanakodni kezdenek. A párkapcsolatok és a halálesetek kapcsolata pedig az elkövetés mikéntjére utal. Nem a szexualitás a f? motiváció benne szerintem, hanem a fizikai kapcsolat. Azért nem a lelki, mert alkalmi kapcsolatok a gyakoriak. A lelki valószín?leg csak könnyít a dolgon, mert elaltatja a gyanút. Az ilyen lénynek nem a háttérzaj kedvez, hanem a megrémült lányok, akik egy férfi közelségét keresik. Ennyi er?vel lehetne egy különösen virulens VITASról is szó, vagy bármilyen vírusról. Ugyanekkora veszélyt jelentene ez a kis tréfa. Azt javaslom, hogy ha már belekezdtél akkor fejezd is be ezeket az ügyeket. Ha segítség kell, akkor talán még én is meg tudok mozdítani néhány szálat az érdeketekben, de ez a drone dolog nem igazán köt le. Én másban, másképp gondolkodom, ha megoldást keresek. Ha viszont nincs két külön csapatod, akkor csak egy ügynek állj neki egyszerre. Vagy Gilmannek, vagy ennek a &quot;haláljárványnak&quot;. A kett? együtt kicsit nehéz lesz. Ám ha gondolod, kihirdethetek ezt-azt a Faustus Házban is.&quot;

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
14 years 9 months ago #693 by TheElf
Replied by TheElf on topic Re:MIT campus
Apró mosoly, mintegy jelezve, hogy a &quot;nekünk túl nagy kicsit&quot; érzés mögött némi nyomozás áll.

- Tizenháromszor tizenhárom... Ennyi csúcsról beszélünk a házban. Térben. Szabályos. Csillag. Térbe helyezett furcsa varázskör. Igen, a házban beszélgetünk err?l páran, és Lexi-t is érdekli a dolog, és ez nem a Renrakué lesz, még akkor sem ha esetleg rájövünk valamire. Én is értem mekkora áttörés lehet ez, és ezért is gondoltam, hogy ehhez ragaszkodik a tanszék.

Egy apró pillanatnyi megállás, miel?tt felvetném az aggályaimat.

- Ellenben tartok t?le, hogy egy ekkora áttörés lehet?sége [i:7bptlnyw]sokakat megkísért, [/i:7bptlnyw]ez pedig akár a háttérzaj er?sítéséhez, paktumokhoz, mágikus balesetekhez. Hiszen sokan úgy érezhetik, hogy csak erre van szükség, másokkal úgy éreztethetik, hogy ezt kell tenni. Nem ez lenne az els? ilyen történet, az els? &quot;kísértet-járta ház&quot;. A nyomtalan elt?nés kapcsán nem hiszem, hogy egy ismeretlen szellem egyszer?en elnyelte volna... Mint azt sem, hogy fizikai valójában került volna át egy idegen metasíkra. Annál inkább tartok t?le, hogy a gazdatestb?l a szellem saját formája lett, egyesülve a két forma, és innen veszhetett el a nyom.

Apró mosoly:

- Persze a téren át vezet? rövidebb utat sokan a metasíkokban látják, így a metasíkra kerülés sem lehetetlen. A metasík közelebb hozásához való háttérzajjal, és egy kell?en veszélyes ritáléval pedig ebb?l igazi halálcsapda is lehet. Halálcsapda, ami végül egy szellemet er?sít.

- Jó kérdés, bár a nyomozó öngyilkossága egy [i:7bptlnyw]id?beli minta[/i:7bptlnyw] része, ami ismét csak statisztika. ÉS kapcsolódik a nyomozó halál ehhez az ügyhöz is. Túl sok lenne ez véletlen egybeesésnek. Ha a sokágú csillaggal való kísérletezés [i:7bptlnyw]ugyanide[/i:7bptlnyw] vezet vissza akkor... Igen érdekes a kérdés. A doppelganger történet pedig könnyen lehet egy [i:7bptlnyw]speciális szellem[/i:7bptlnyw], ami kilép a gazda testb?l. Ezzel pedig a halálesetek furcsa id?beli eloszlása és a kutatás kapcsolódhat, ha a metasík, a szükséges háttérzaj, a szellem lényege közös.

Egy kis megtorpanás

- A fenti esetek nem csak akkor érdekesek, ha sikerült a teleportáció, hanem akkor is, ha nem. És én az utóbbitól tartok. De nem tudom milyen sík milyen teremtményei érintettek. Remélem nem kacsolódik össze a másik esettel szorosabban az ügy, pedig sajnos akár még ez is lehet a helyzet.

- Az esszenciát elszívni képes lények kapcsán is szükség van érzelmi kötelékre, er?s érzésre, hiszen a fizikai kötelék mellett fontos az [i:7bptlnyw]asztrális[/i:7bptlnyw] kötelék is. A háttérzaj, a további idézés lehet?sége pedig fontos lehet. Hogy a két eset között csak térbeli kapocs van, vagy több is? Közös metasík, közös háttérzaj a két szellemnél? [i:7bptlnyw]Remélem[/i:7bptlnyw], hogy a két ügy nem egy ügy, mert ha a két dolog kapcsolódik, akkor hamar jön egy DEFCON 3... esetleg 2.

Please Log in or Create an account to join the conversation.

Time to create page: 0.246 seconds

Útvonal

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

Bejelentkezés

Kereső

Cookie kezelés

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.